Költözöm

Megint. Nem otthonról megyek egy másik nem haza.Persze a dolgok változnak,muszáj nekik ezért még az is lehetséges,hogy ezúttal igazi otthonra lelek.ha mégsem,akkor pedig megyek tovább.Van akkora a világ, hogy mindenki megtalálhassa benne a helyét.Szeretnék egyedül lenni.Gondolkodni.Vagy csak élvezni a csendet, a magánynak azt a kiváltságát, hogy teljesen önmagaddal lehetsz.Ezt a napot most magamnak szentelem.

A hűségről

Állandóan változó a viszonyom a hűséggel és jelentéstartalmával.Sokáig nem tudtam, sőt, meg merem kockáztatni még most sem tudom pontosan hova tenni, fontosnak tulajdonítani a szexuális vetületét még annyira sem, mert soha nem volt dolgom vele.Másrészt meg ez a legjelentéktelenebb része a fogalomnak.A megcsalás többnyire már az utolsó utáni legvégső lépés a kapcsolatban, ezért engem ez izgat legkevésbé, ami igazán izgalmas az, hogy mi élteti, meddig tarthat, meddig tartson, akarjunk, akarhatunk-e örökkön örökké élni valakivel (ebben az életben). Nemrég olvastam Müller Péter írását a témával kapcsolatban és annyira megtetszett, hogy azt hiszem meggyőződésem részévé fogom tenni.Szerinte "a hűség az emberi léleknek egy olyan működése, hogy már a legelején tudja, mi lesz majd később és mi lesz a legvégén.Meglátsz egy sugárzó szemű szép, fiatal, kívánatos nőt, derékig érő hajjal - s látod őt őszen, ritkuló hajjal, fogatlanul, járókerettel, vaksin, betegen, sőt haldokolva - és mégis szereted.Te is változol, ő is változik, az emberek is változnak, az ország és a történelem is felismerhetetlenül megváltozik - de a szeretet megmarad.

Az út elején a fogaid közé szorítod, mint egy kölyökkutyát, akt meg kell mentened az árvízben, s úszol, míg élsz, míg ő él, míg tart az ár vagy el nem érsz vele a partra.Nem engeded el közben.Miért?Mert szereted.És ez a lényeg.

Ha a szeretet elmúlik - nincs hűség sem.Csak hazugság.Becsapás.Képmutatás.Gyávaság.És rabszolgaság."

De mitől múlik el a szeretet?Miért szeretsz ki a másikból?Miért van az,hogy emberek 10, 20, 30 vagy 40 esetleg fél évszázadnyi együtt töltött élet után azt mondják: már nem szeretlek.Olyan létezik, hogy az emberek valamilyen küldetés, megoldandó feladat miatt találkoznak, látszólag véletlenül. Megesik, hogy ez a küldetés egy élet közös leélése.De vajon honnan tudja az ember, hogy mikor dönt helyesen, mikor követi vagy mikor írja a maga sorsát?

Talán kezd leülepedni

az az egyre koszosabb víz ami az életemnek nevezett kis pocsolyában folyton felkavarok.
Megint egy hónapja nem írtam, észre sem vettem úgy elsuhant.De!talán most megint - ezúttal sikerrel - próbálkozhatok egy kis víztisztítással.Azt még nem tudom, hogy szűrőt vagy fertőtlenítőszert fogok használni, talán a kettő kombinálása a leggyorsabb (már megint a türelmetlenség).Persze a legjobb az lenne, ha hagynám hogy magától helyreálljon a rend, az ökológiai nyugalom.
Így is úgy is muszáj lassítani, itt a tél, ha más nem, a hideg megállásra, gondolkodásra, az év vége pedig számvetésre késztet.Lesz mit levonnom tanulságként.
Napló helyett most inkább álljon itt egy olyan költemény amit véletlenül találtam a kibertérben sasszézva és már a címe belopta magát piciny szívembe.

Csukás István - Annyiszor játszottam a boldogot

Annyiszor játszottam a boldogot,
most végre boldog lehetnék
nyugtalanul figyelem magamat,
vajon mi hiányzik még,

mi hiányzik és honnan hiányzik,
a világból-e vagy belőlem,
hogy miért nem csurran a méz,
fanyarul megért szőlőszem;

vagy nincs is, csak a mesében,
elkopott idegeket simogató
szép hazugság, kábítószer,
és mindegy, rossz voltam vagy jó,

s a boldogot csak játszani lehet,
és az élethez ennyi is elég,
az üdvözült angyali boldogságot
nem ismerik, csak a hülyék.

Hatásszünet

féleségnek bőven beillik a lassan másfél hónapja tartó hallgatásom.Oka pedig korántsem az, hogy nem történt velem semmi a Lisztről szóló poszt óta.Annyit mondanék, hogy a bőség zavara áll fenn ismét, de azért igyekszem összeszedni valahogy.Mindent leírok ami eszembe jut, ettől kissé kuszára fog sikeredni a beszámoló, de mivel this is the story of MY life itt is megengedem a magamnak a konvencionalitás bizonyos fokú hiányát.Hmm.Konvencionalitás meg az ő hiánya.Elég sokszor használtam ezt a szókapcsolatot mostanában, leginkább saját magammal összefüggésben.És tényleg mennyire jól jellemez engem, főleg hogy viszonylag gyakran megjelenik viselkedésemben.A gondolataimban annál kevésbé.Ezek szerint a gyakorlati megvalósításban csúszom meg valahol, de ha jobban meggondolom milyen unalmas lenne, ha mindenki logikusan viselkedne all the time in every circumstances.

Most hogy pár órácskája végre nem csinálok semmit kezdenek rendeződni a fejemben lévő dolgok.Nagyon rám fért már, nem is akartam írni, gondoltam jegelem az egész blog dolgot egy ideig ha már ilyen sokáig nem sikerült semmit alkotni.De aztán egyre nagyobb teret nyert ez a picit idea a fejemben, hogy meg kéne örökíteni mi zajlik, zajlott bennem, velem és körülöttem mostanában.Családi állapotomban két változás is beállt, nem, nem házasodtam meg és lettem özvegy, de valami hasonló csak ezt még egyszer.Úgyhogy mondhatni eddig happy end, de persze koránt sincs vége ezzel a történetnek, sőt kezdődik valami egészen új, valami amire elég régóta vágytam csak hát az embert a félelmei elég jól tudják korlátozni.Pontosabban a félelmei által saját maga válik önnön korlátjává.Ezt a gátat megtörtem, azaz megtörtük tehát és szinte azonnal éreztem mennyire jó döntés volt.Nem akarok senkit hibáztatni, de felszabadulást éreztem (vagy inkább megszabadulás, de ez még csúnyább és gonoszabb kifejezés ebben az esetben), annak ellenére hogy senki által nem voltam kényszerítve.Jó, igen, max. magam által.Egy hétig irdatlanul szenvedtem utána,lelki válság meg miegyéb.Elsősorban Anyu de minden barátom rengeteget segített, hogy feldolgozzam a problémát, még szakemberhez is elmentem, mert úgy gondoltam az nekem jó.Tényleg segített, mindenki (beleértve egy Henitől kölcsönkapott könyvet) együttes hatására, támogatására pedig olyan felismerésekre jutottam, hogy majd leesett az állam.Mire a végére értem ennek a kisebb nagyobb hullámvölgyekkel tarkított “tisztulási folyamatnak” teljesen kivirultam.Azért óvatosan bánok ezzel a “vége” szóval,hadd fogalmazzam inkább úgy: eléggé túl vagyok rajta a továbblépéshez.Flóra végre a maga ura lett, egy erős,b átor önálló és céltudatos nő.Az utóbbi mindig is megvolt bennem, csak a többi maradozott el (oké,bevallom még most sincs meg mind olykor) rendszeresen.Igyekszem figyelni magamra és nem hagyom hogy a fejembe fészkeljék magukat azok a hülye gondolatok amik utána lehúznak és csak rosszat hoznak.

A lelki változások mellett lakhelyemben is csere történt:kollégista lettem.Ha egy szóval kéne jellemeznem az egészet azt mondanám: imádom.A társaság nagyon rám fért és vágytam is rá, közel vagyok a sulihoz, ezért megspórolok egy csomó időt amit pl. alvással, de még inkább tanulással tölthetek, vagyis kéne töltenem ( eddig pont nem jött be).Két iszonyatosan jó fej művészetis csaj a szobatársam,Szandi és Emőke, nem prioritási sorrendben és teljes mértékben kijövünk egymással.Voltunk együtt Suit up dayen bulizni - csak, hogy kiemeljek egy eseményt a sok közül - ami meg kell hogy mondjam pocsékul alakult, az utána sikeredett after-házibuli miatt volt mégis érdemes végigszenvedni az estét.Szert tettem ugyanis – érdekes körülmények között vagyis még inkább történések láncolataként - egy különlegesnek mondható barátságra vagy mire, nincs is rá elég kifejező szó, talán én nem tudom megfogalmazni.Jöttek ebből is a kuszaságok, most rendeződött nemrég az egész úgy ahogy.Azért kultúrálódtunk is, az első számú közösségi oldalon fent vannak a képek a székesegyházban tett látogatásról.

Node vissza a szívügyekhez.A Táncoló Egyetem nyitógálán megejtett kis “fellépésünk” után, vagy méginkább közben döbbentem rá, hogy nekem lételemem a tánc.Nem csak a klasszikus vagy a modern, hanem úgy általában minden ami a zenére történő ütemes mozgásba belefér.ez még hagyján , az újdoság nekem az égető vágy volt amit éreztem ilyenfajta tudásom közönség előtt történő előadására!Elhatároztam hát, hogy fanatizmusra való hajlamomat ezúttal végre valami hasznosra fogom legalább részben használni és komolyan elkezdek táncolni.Egyetemi keretek között űzöm a hip-hopot, inkább csak testmozgás szinten, a heti egy edzés semmire nem elég, inkább csak karcolgatjuk a felszínt,de ettől a kurzustól nem is vártam és nem is várható más.Elvetődtem viszont egy elég sorsszerűnek mondható véletlen folytán táncházba,ahol történt valami amiből most már sokkal több lett és eléggé megnöveli az endorfinszintemet nap mint nap.Nem a fogyasztó csokit fedeztem fel,szerelemféleségről van szó, de ez valami más, a szó jó értelmében.Kamaszos helyett inkább érettebb és mélyebb, ha lehet ennyi idő után ilyet mondani.Eleinte nem is azt mondom, hogy nem akartam,csak fogtam a fejem picit, hogy nem igaz hogy nem tudok egy kicsit egyedül lenni.Teljesen “szabadon”.Ismerem magam, és tudom, hogy társ nélkül nem lehetek egész ember, és ha valaki kibírja meg tudja tolerálni, hogy a vele való komolyabb kapcsolat közben sokat változom, mert még nagyon éretlen vagyok, akkor miért is ne.Arra is rájöttem, hogy így is lehetek, sőt így is szabadnak kell lennem, mert máshogy nem megy.Különben mindig lesz valami bibi ami megkeseríti az egészet, csak meg kell találni a középutat, azt az aranyat, ami nekem úgy általában nehezen sikerül, még mindig gyakorlat teszi a mestert, úgyhogy igyekszem.Táncolni azóta sem sikerült igazándiból sokat, csak egy nappaliban keringőzés lett megejtve nem kis sikerrel,úgyhogy nem bánom :)

Most azt érzem, hogy jó.Minden rendben, a tanulást villámsebességgel elkezdem, végre igazi lelkesedéssel tudom belevetni magamat (talán a gyakorlati tárgyak hatására is).Óriási tudásvágy él bennem, mindent meg akarok tanulni, úgy általában, amit el lehet sajátítani, korántsem csak a hivatásomon belül.Ha elkezdeném felsorolni, több oldalt meg tudnék tölteni vele.Közben beugrott, hogy ennek  a kiújult fejlődési vágynak új endorfinforrásom az oka.Hatalmas elméleti és gyakorlati tudás, ismeret és tapasztalat tárult elém a részéről, mindenféle nagyzolás nélkül, ez (is) késztet engem ilyen törekvére.És végre nem versenyezni akarok.Halvány lila gőzöm sincs miért, azt beszéltük, a különbözőségünk az oka, de kimondhatatlanul örülök neki.
Látom kisebb regényt sikerült kanyarítanom a bejegyzésből,érzésem szerint meg is örökítettem amit nagyjából szerettem volna.Update hamarosan.

 

Teljes album megtekintése

A leghalványabb jelét sem

 

látom annak, hogy itt lenne az ősz…egyenlőre, és ezt ki is használom.Igen,tudom, a blog szerkesztésében sem jeleskedem mostanában, pedig már halmokban állnak kisebb írásaim arra várva, hogy publikáljam őket, bőséges képanyaggal megspékelve.Még mindig el vagyok havazva spontán és kevésbé spontán tennivalókkal, amiket jórészt sosem tervezek, mégis mindig megtalálnak, szerencsére.Nem akartam elengedni a nyarat, a gondtalanul töltött napokat, a fél óra alatt szerveződő baráti mulatságokat, de egyenlőre úgy látom nem is kell, a suli ezeket az összejöveteleket nem nagyon akadályozza meg.Úgy döntöttem, szakítok azzal a gyakorlattal amit eddig követtem: egy “átbulizott” éjszaka másnapján új bejegyzésen gondolkozva mindig azt mondom magamnak, hogy majd ha az előzőeket feltöltöttem jöhet ez is.Megint elveszne az ihlet mint már oly sokszor, a régi élményeket meg utólag is megoszthatom, ha egyszer nagyon ráérek.Ennek az elhatározásnak nyomán most a tegnapról ejtek pár szót.

Délután egy szokásosan isteni bolognai pizzaremekünk elfogyasztása után Bencével karöltve, riasztottam Alessiát, van-e kedve egy kisebb erdei túra teljesítésén keresztül ami Mandulástól indulva Remeteréten végződne megnézni a hétvégén megrendezésre kerülő Mecsek Rallyt.A tegnapot is – sőt a héten szinte minden napot - együtt töltöttünk, legutóbbi közös filmezésünk (az Igenember) óta pedig hajlamos (velem együtt) mindenre rábólintani, ezúttal is így történt :) A “kisebb” túrából 1,5 órás lett, a felét már teljes sötétségben menetelve, össze-összerezzenve tettük meg, na jó, lámpákat azért vittünk, de ez engem nem nyugtatott meg :D Alessiával egymás nyakába ugrottunk örömünkben, mikor végre elértük a rétet.Érdemes volt éjszakai menetelésre adni a fejünket, a csillagok tündököltek és bár egyetlen versenyzőt sem láttunk már, a rally miatt nyüzsgött a sátrazó, tűz körül üldögélő, iszogató emberektől az egész környék.Ezen felbuzdulva gondoltuk miért ne jöhetnénk ki megejteni az oly régóta halogatott sátrazást.Szót tett követett, stoppal bejutottunk Pécsre, a Barbakántól felsétáltunk Mandulásig.Kocsival már villámgyorsan ugrottunk be Bencéhez, majd hozzám a sátorért (sötétben settenkedés, hogy Mucika fel ne ébredjen).Ezúttal szerencsére nem vágtak át a vaterán, az egy hónapja vásárolt holmit kitűnő állapotban, minden tartozékkal együtt kaptam meg.A két személyes megnevezés pontosnak bizonyult, hármunknak kicsit szűkös, úgy nézhettünk ki kb mint heringek a konzervben.Sebaj, sok jó ember kis helyen is elfér, és különben is, az élmény mindenért kárpótolt minket.Gyönyörű idő, csodás kilátás az égre, horkoló szomszéd (tudtam, hogy valaki morgó fenevadnak fogja hinni :D ) és persze a társaság. Öt óra körül szinte egyszerre ébredt a kis csapat, gyors összecuccolás, meglepődés mennyire sokan vannak már kint, kellemes kocsikázás  Bence rezidenciára, durmolás délig.Sokadszorra mondhatom, hogy it was one of the best days in life :)

Teljes album megtekintése

Liszt, a szupersztár

Év közepén rájönni, hogy idén Lisztet ünneplik – legnagyobb sajnálatomra csak külföldön - nem túl dicséretes.Pláne, ha az ember lánya az osztrák autópályán zötykölődve egy kifüggesztett plakátról (melyen ővirtuózsága látható retro napszemüvegben) szerez tudomást az eseményről. A reklám mindenesetre nagyon ötletes és hatásos, annyira megragadt az emlékezetemben, hogy hazaérkezésünk után kutakodni kezdtem mi is ez az egész.
A hivatalos programnév Lisztománia 2011, mely rendezvénysorozat keretében  szülővárosa, Burgenland 200 koncerttel, kiállításokkal, projektekkel és publikációkkal ünnepli “szupersztárját”.A rendezvények száma nem véletlenül jelentőségteljesen szimbolikus, a neves művész 1811. október 22-én született Doborjánban (ma Raiding,Ausztria).
Hazai, és főleg pécsi programot hiába kerestem, pedig az új Kodály Központ igazán méltó helyszínnek bizonyult volna az ünnepelt néhány művének előadására.
Forrás és bővebb információ: http://www.liszt-utja.hu/magyar/oldalak/lisztomania_2011/

Kert, nyár, ilyesmi

Annyira örülök, hogy cirka négy év után végre küzdelem nélkül enyém lehetett a fűnyírás kiváltsága, sőt, felkérés alapján végeztem e nemes feladatot, hogy muszáj bejegyzést szentelnem neki.Nagyon élveztem és elég hamar teljesítettem a küldetést, még dícséretet is kaptam, ez már döfi!
Egyébként pedig megfigyeltem, hogy az idén a gyümölcsfákat és bokrokat– mindet másfajta – betegség támadta meg.A szilva elkezd rohadni mielőtt megérne, a mirabelle ami egyébként sárga színű lilában “pompázik” és szintén hullik, olyan mintha megfagyott volna, az egresen meg rögtön azután, hogy megjelentek a termések szürkés színű bevonat képződött, ami nem engedte, hogy megérjen a gyümölcs, ugyanúgy néz ki mint 1 hónapja.
Lemosópermeten kívül mást nem használunk a kertben, de ennyi kórság még egyik évben sem ütötte fel a fejét.Én meg szomorúan nézem, hogy hullik a természet kincse hasznavehetetlenül a fűbe.Na jó, a barack és a ribizli gond nélkül leérett és nagyon finom volt, lekvár is készült belőle, hála érte! Mégvalami: nő a lime, vagy citrom még nem tudom, egyenlőre zöld a drága.Madárlátta növényke, Rómából hoztuk repülőn, nem nagyon bíztunk az életben maradásában, de túlélte.Szerény kertészeti tudásom szerint a fiatal fácskákat be is kell oltani ahhoz, hogy termést hozzanak, nos, rajta nem eszközöltünk semmi ilyesmit, hacsak nem a szeplőtelen fogantatás esett meg vele, növény változatban.Ki tudja, a lényeg hogy gyönyörűségemre egy nagyobbacska és két kisebb citrusféle is növekszik a pici fán :)
Megszerettem Orfűt, folyton oda vágyom, és ezt igyekszem a környezetem tudomásár hozni.Ha felkerekedek a társaság egy része általában velem tart, pár napja viszont kifejezetten egymagam mentem ki a magyar Lila akác közbe.Szükségem volt rá, hogy egyedül legyek a gondolataimmal, elmehessek egyedül azokra a helyekre amikhez emlékek kötnek.Nem menekülhetek az emlékeim elől, bármennyire is próbálok, főleg Pécsett, jobban teszem ha megpróbálom hasznomra fordítva eltemetni őket lelkem könyvtárának polcaira.Ezek a hetek mondhatni dobozolással telnek, igyekszem kifesteni a szobát, hogy ne kelljen mindig nagyobb képet aggatni a falra, hogy eltakarja a régit.Közben azért élek is, bringázom a városban B-vel, melegszendvicset vacsizunk az óvoda tetején a  naplementében,meglepetés gyertyafényes majdnemebédre invitálnak én meg teljesen meghatódom, fényképezünk a Tettyén Andival, sátrat veszek, hogy egyszer spontán beüljünk a kocsiba és teljesen random helyen kiszállva felverjük valahol az erdőben.Olvasom is, még mindig Agatha Christie van terítéken,előkotortam egy nagyon régi fényképezőgépet, tervben van a kipróbálása, néha pedig anyut látom el hasznos jogi tanácsokkal :P Jöjjön az új szemeszter,állok elébe, de addig még egyenesbe kell jönnöm, tisztán kell látnom, értékelnem kell az elmúlt hónapokat.Minden nap egy kicsit máshogy látok így utólag egy –egy szituációt, egy mondatot, egy helyzetet és olykor akkorát csapok a homlokomra ezektől a felismerésektől…Óriási erőfeszítésembe kerül fenntartani a nulla kommunikációt, ha nem lennék meggyőződve cselekedetem helyességéről és szükségességéről, nem folytatnám tovább.Az utazás most mindenkinek jól jön.Az utazás mindig mindenkinek jól jön, ha szeret utazni az illető.Tipikus menekülés.

Teljes album megtekintése