Nagy felismerésekkel telt ez a hét, és minden percéért hálás vagyok. Minden úgy kezdődött, hogy nem változott semmi. Vagyis hogy éltem az eddigazthittemhogyálom életemet mégis minden reggel azzal az érzéssel keltem fel, hogy valami nem stimmel. Nem akarok bemenni dolgozni. Ideges vagyok és frusztrált, panaszkodom, nem tudok normálisan beszélni. Mélyen legbelül annyira nem tudok azonosulni azzal a szereppel ( persze, hisz' nem is kellene) aminek az utóbbi fél évben próbáltam megfelelni miután felvettek az azthittemhogyálom munkahelyemre, hogy képtelen voltam szorongás nélkül kimondani: ügyvédjelölt vagyok. Sajnos vagy szerencsére - e két vélemény között még mindig nem tudok dűlőre jutni - ha valamivel nem tudok azonosulni az egészen rövid idő alatt (értsd nem kellene hozzá évtizedek) olyan lelki nyomássá fog nőni bennem, hogy nem tudok folyamatosan, látható szorongás nélkül beszélni. Ez a helyzet mostanra elég fokozottá vált, a hajam is elkezdett hullani, szóval minden jel afelé mutatott, hogy nem lesz ez így jó. Csinálhatod ezt, csak szépen beledöglesz, az meg kinek jó. Ennek a felismerése után egy nem túl nagy logikai bakugrással rájöttem az általam gyakran megjelenő okra, ez pedig az, hogy azért vagyok ott ahol, hogy másoknak megfeleljek. Van egy Lobsterizmus nevű blog amire múlt héten találtam rá és egész konkrétan beszippantottak a nyers ámde igencsak szemnyitgató irományai. Meg máséi is, de a legtöbbször rajta esett le az állam. Ő írja, hogy
"Ha jól esik másoktól az elismerés akkor sajnos annak megvonása egy remek fegyver ellened. Olyan nincs, hogy csak az elismerést teszed zsebre, és utána nem érint meg, ha lúzernek tartanak. Ha képtelen vagy saját önértékelést generálni, akkor örökké az ő szekerüket fogod húzni, hogy megkapd a buksisimit."
Ütős. És nagyon igaz. Rengeteget gondolkodtam a mitkénemosttenni- mondjakfelvagymilegyen - mit kezdjekazéletemmel - mitfognakszólni - végülisnincsveszítenivalóm kérdéskörön és mostanra kezd összeállni a válasz. Összefoglalom amit nem fogok tenni és amit igenis, hogy megteszek, bárki bármit is mond.
Amit nem:
1. Mások elvárásai szerint cselekedni - tudom, hogy jót akartok, szerettek és szerintetek így leszek boldog, de a reakcióm erre első körben egy határozott nem (nem tudjátok hogy nekem mi jó, és nem leszek így boldog, próbáltam), a másodikban pedig az, hogy a ti életetekben azt csinálhatjátok amit szeretnétek (ha nem akkor valamit nagyon elszúrtatok, ne adjatok tanácsot) az enyémben pedig én teszem azt, amit szeretnék.
2. Adni mások véleményére - a másik ember véleménye az ő dolga, nekem semmi közöm hozzá. Iszonyatosan felszabadító dolog erre rájönni. A mindennapi gondolkodásom részévé tenni nem annyira egyszerű, de dolgozom rajta. Napról napra könnyebb.
3. Válaszolni az olyan kérdésekre, mint hogy "akkor most mit fogsz kezdeni az életeddel?" - azt fogom tenni, amit eddig is kellett volna. Boldogságot generálni azáltal hogy saját magamat értékesként kezelve és meggyógyítva képessé válok adni és értéket teremteni. Nem fogok papírokat gyártani 8-10 órában még akkor sem ha a társadalom 99%-át alkotó embertömeg ezt várja el. Aki nem, annak nagy pacsi!
Amit igen:
1. Okosan megtervezve kilépni a mókuskerékből - az elmúlt 1,5 évben világossá vált számomra az, amit addig is sejtettem amíg magam nem csináltam. Nem akarok létezni. Nem akarok reggel felkelni, beverekedni magam a munkahelyemre, eltölteni ott x órát, ha hasznos, ha nem, ha élvezem, ha nem, majd hazamenni, lefeküdni és kezdeni előről. Szerencsére még nem szippantott be olyan mértékben ez a létforma, hogy csak hatalmas áldozatok árán tudjak kilépni belőle, ezért kis tervezéssel, számolással és információgyűjtéssel feltérképeztem az exit lehetőségeit. Nem csak egy van.
2. Levonom a következtetéseket - ezek közül a legfontosabb az, hogy HALLGASS A MEGÉRZÉSEIDRE. Ha ismered magad, márpedig én ismerem - csak annyira ügyesen tudom elhitetni magammal, hogy nem és hogy másoknak van igaza az én életemmel kapcsolatban - akkor a természetes belső jelzőrendszered azonnal szól ha gebasz van. Érdemes hallgatni rá, sok bosszúságtól és keserűségtől kíméled meg magad.
3. Nem kapkodok - az egész gyerekkorom egy állandó rohanás és idegesség által átszőve telt. Folyton siettünk, nyugtalanok voltunk, veszekedtünk vagy költöztünk. Ez felnőttként is megmaradt bennem és nagyon nem tetszik. Szeretnék változtatni rajta és felismertem, hogy elhamarkodottan soha nem jó cselekedni. Attól még, hogy a gondolat a változtatás igényére megszületett bennem, nem fogok rohanni és szétkürtölni mindenkinek hogy én holnaptól világgá megyek. Mindennek megvan a maga ideje.
4. A félelmeim és a belém nevelt hiedelmeim ellenére cselekedni - a tanult tehetetlenség egy rendkívül alattomos és bennem is masszívan élő tulajdonság, ami rengetegszer akadályozott már meg a cselekvésben. Szerencsére felismertem, így tudom, hogy akadályoz és változtathatok.
A lista nem végleges, csak a pillanatnyi megnyugtatásomhoz elegendő. Egy rakat gondolat van még bennem, két napig tudnék írni egyfolytában, de most mennem kell. Vár a természet :)
Hamarosan folytatása következik!
"Ha jól esik másoktól az elismerés akkor sajnos annak megvonása egy remek fegyver ellened. Olyan nincs, hogy csak az elismerést teszed zsebre, és utána nem érint meg, ha lúzernek tartanak. Ha képtelen vagy saját önértékelést generálni, akkor örökké az ő szekerüket fogod húzni, hogy megkapd a buksisimit."
Ütős. És nagyon igaz. Rengeteget gondolkodtam a mitkénemosttenni- mondjakfelvagymilegyen - mit kezdjekazéletemmel - mitfognakszólni - végülisnincsveszítenivalóm kérdéskörön és mostanra kezd összeállni a válasz. Összefoglalom amit nem fogok tenni és amit igenis, hogy megteszek, bárki bármit is mond.
Amit nem:
1. Mások elvárásai szerint cselekedni - tudom, hogy jót akartok, szerettek és szerintetek így leszek boldog, de a reakcióm erre első körben egy határozott nem (nem tudjátok hogy nekem mi jó, és nem leszek így boldog, próbáltam), a másodikban pedig az, hogy a ti életetekben azt csinálhatjátok amit szeretnétek (ha nem akkor valamit nagyon elszúrtatok, ne adjatok tanácsot) az enyémben pedig én teszem azt, amit szeretnék.
2. Adni mások véleményére - a másik ember véleménye az ő dolga, nekem semmi közöm hozzá. Iszonyatosan felszabadító dolog erre rájönni. A mindennapi gondolkodásom részévé tenni nem annyira egyszerű, de dolgozom rajta. Napról napra könnyebb.
3. Válaszolni az olyan kérdésekre, mint hogy "akkor most mit fogsz kezdeni az életeddel?" - azt fogom tenni, amit eddig is kellett volna. Boldogságot generálni azáltal hogy saját magamat értékesként kezelve és meggyógyítva képessé válok adni és értéket teremteni. Nem fogok papírokat gyártani 8-10 órában még akkor sem ha a társadalom 99%-át alkotó embertömeg ezt várja el. Aki nem, annak nagy pacsi!
Amit igen:
1. Okosan megtervezve kilépni a mókuskerékből - az elmúlt 1,5 évben világossá vált számomra az, amit addig is sejtettem amíg magam nem csináltam. Nem akarok létezni. Nem akarok reggel felkelni, beverekedni magam a munkahelyemre, eltölteni ott x órát, ha hasznos, ha nem, ha élvezem, ha nem, majd hazamenni, lefeküdni és kezdeni előről. Szerencsére még nem szippantott be olyan mértékben ez a létforma, hogy csak hatalmas áldozatok árán tudjak kilépni belőle, ezért kis tervezéssel, számolással és információgyűjtéssel feltérképeztem az exit lehetőségeit. Nem csak egy van.
2. Levonom a következtetéseket - ezek közül a legfontosabb az, hogy HALLGASS A MEGÉRZÉSEIDRE. Ha ismered magad, márpedig én ismerem - csak annyira ügyesen tudom elhitetni magammal, hogy nem és hogy másoknak van igaza az én életemmel kapcsolatban - akkor a természetes belső jelzőrendszered azonnal szól ha gebasz van. Érdemes hallgatni rá, sok bosszúságtól és keserűségtől kíméled meg magad.
3. Nem kapkodok - az egész gyerekkorom egy állandó rohanás és idegesség által átszőve telt. Folyton siettünk, nyugtalanok voltunk, veszekedtünk vagy költöztünk. Ez felnőttként is megmaradt bennem és nagyon nem tetszik. Szeretnék változtatni rajta és felismertem, hogy elhamarkodottan soha nem jó cselekedni. Attól még, hogy a gondolat a változtatás igényére megszületett bennem, nem fogok rohanni és szétkürtölni mindenkinek hogy én holnaptól világgá megyek. Mindennek megvan a maga ideje.
4. A félelmeim és a belém nevelt hiedelmeim ellenére cselekedni - a tanult tehetetlenség egy rendkívül alattomos és bennem is masszívan élő tulajdonság, ami rengetegszer akadályozott már meg a cselekvésben. Szerencsére felismertem, így tudom, hogy akadályoz és változtathatok.
A lista nem végleges, csak a pillanatnyi megnyugtatásomhoz elegendő. Egy rakat gondolat van még bennem, két napig tudnék írni egyfolytában, de most mennem kell. Vár a természet :)
Hamarosan folytatása következik!
